Községek Magyarországon
fejlec

Dunaföldvár város

Adatok

Régió: Dél-Dunántúl
Megye: Tolna megye
Kistérség: Paksi kistérség
Lakosság: 9 fő
Terület: 111.42 km2
Népsűrűség: 0,08 fő/km2
Rang: város
Körzet hívó: 75

Fekvése

A város az ország közepén, a Duna folyó jobb partján fekszik, Budapesttől délre mintegy 90 kilométer távolságra. Fontos közúti csomópont. A 6-os, a 61-es és az 52-es utak találkoznak itt, valamint a Beszédes József híd itt köti össze a Dunántúlt az Alfölddel.

Története

A település neve a római korban Annamatia volt.

II. Béla király 1135-ben bencés apátságot alapított. Ennek nyomai ma már nem láthatók.

A török uralom idején Jur Hisszarit volt a település neve. Szulejmán szultán a mohácsi csata (1526) után itt fogadta Buda város tanácsát, hogy tőlük a város kulcsait átvegye. A vár a Rákóczi-szabadságharc, valamint az 1848-49-es harcok idején fontos szerepet játszott, és a csaták során többször gazdát cserélt.

Az egykori apátságot alapító Béla király feleségének, a művelt Ilona királynőnek nevét viseli a belvárosban egy utca, illetve a belvárosi plébániatemplom Szent Ilona császárné tiszteletére épült 1723 és 1729 között.

Nevezetességei

  • Csonkatorony (1500 körül)
  • Vármúzeum
Csonkatorony
  • Szent Ilona templom, helyi elnevezésben Öreg templom (1723-1725)
  • Szent Sebestyén, Rókus és Rozália-kápolna (1742)
Szent Sebestyén, Rókus és Rozália-kápolna (1742)
  • Szentháromság-szobor (1755)
  • Nepomuki Szent János-kápolna (1763)
  • Szent Anna ferences templom és kolostor, helyi elnevezésben Barátok temploma (1790 körül)
  • Szerb ortodox templom (XVIII. század)
  • Kálvária (XVIII. század végén)

Híres emberek

  • Magyar László (1818-1864) – Afrika-kutató
  • Itt halt meg 1852-ben Beszédes József vízépítő mérnök, az MTA levelző tagja

Testvérvárosai

  • Weikersheim, Németország (1993)
  • Ossona, Olaszország

Következő községek

Dunaharaszti | Dunakeszi | Dunakiliti | Dunapataj | Dunaremete | Dunaszeg | Dunaszekcső | Dunaszentbenedek | Dunaszentgyörgy | Dunaszentmiklós | Dunaszentpál | Dunasziget | Dunatetétlen | Dunaújváros | Dunavarsány | Dunavecse | Dusnok | Dúzs | Ebergőc | Ebes | Écs | Ecséd | Ecsegfalva | Ecseny | Ecser | Edde | Edelény | Edve | Eger | Egerág | Egeralja | Egeraracsa | Egerbakta | Egerbocs | Egercsehi | Egerfarmos | Egerlövő | Egerszalók | Égerszög

További községek

Szalafő | Tornaszentandrás | Apácatorna | Balatonőszöd | Mátraverebély | Monoszló | Sima | Szigetújfalu | Csengőd | Vécs | Vámosmikola | Kerkáskápolna | Mosonmagyaróvár | Solymár | Kétegyháza | Mindszentgodisa | Kerékteleki | Sé | Győr | Bodrogkeresztúr | Dör | Somogyfajsz | Vid | Szűcsi | Kisdobsza | Tömörd | Mezőkovácsháza | Dunaszekcső | Pusztaszentlászló | Záhony | Bükkösd | Felcsút | Fertőd | Pankasz | Fülöp | Dombiratos | Majs | Kisvejke | Körösújfalu | Tiszaszentimre | Cegléd | Kány | Bagod | Tanakajd | Csönge | Magyarmecske | Bükkszentkereszt | Újszentiván | Ivánc | Lakócsa